A kávé története Kolumbiában

A kávé kolumbiai missziós eredete

A kávé etiópiai és jemeni eredetéhez hasonlóan a kávé kolumbiai megjelenését is legendák és bizonytalanságok övezik. Az országot több száz, akár 2 millió főt is számláló, mezőgazdaságban jártas törzs lakta, mint például a muisca és a taironas. Amikor 1499-ben megérkeztek az első spanyol hódítók, megkezdődött az átalakulás korszaka, és a következő harminc év során létrejöttek az első állandó európai települések. A jezsuita papok nagy befolyással bírtak abban az időben, és gyakran írják a számlájukra, hogy Guyana és Venezuela meglátogatását követően bevezették az országba a kávészemeket. A becslések azonban az 1500-as évek közepétől 1730-ig terjednek arra vonatkozóan, hogy ez ténylegesen mikor történt.

Az akkor Új-Granada néven induló állam vezetői arra igyekeztek ösztönözni az ország keleti részén élő földműves közösségeket, hogy a kávé legyen az alapnövényük. A termelők azonban nem voltak kellemesen meglepve, amikor megtudták, hogy az első termés betakarítása akár öt évig is eltarthat. A legenda szerint egy Francesco Romero nevű falusi pap meglátta a lehetőséget, hogy a templomot a kávé tökéletes marketingeszközeként használja fel. Isten igéje által Romero arra bátorította a gyülekezetét, hogy a szokásos arany- és ezüstbüntetés helyett ültessenek el fejenként 3-4 kávéfát. Salazar de la Palmas közösségében ez a terv jól bevált, és Romero megosztotta a jó hírt az új granadai érsekkel. Az érsek nagyszerű lehetőséget látott, és utasította az összes papot, hogy kérjék meg a helyi híveket, hogy ugyanezt tegyék. Hamarosan a kávé jó úton haladt afelé, hogy a jövő kolumbiai társadalmának egyik legfontosabb építőkövévé váljon.

Az első olyan irodalmi utalás a kávéra Kolumbiában, ahol igazolni tudjuk a kávé jelenlétét, José Gumilla 1741-ben megjelent El Orinoco ilustrado, y defendido (az angol nyelvű világban The Orinoco Illustrated néven ismert) című könyve volt. A valenciai jezsuita misszionárius az Orinoco folyó és számos mellékfolyója mentén tett utazását dokumentálta, leírva a világ negyedik legnagyobb folyója mentén kialakult őslakos kultúrákat, növény- és állatvilágot. Tanulmánya az 1730-as év nagy részét igénybe vette, és aprólékos krónikájának köszönhetően hatalmas történelmi jelentőségű dokumentum lett.

Egy biztos fogadás - esély a kávéra

Ahogy a kávé jelenléte elterjedt keletről Santander északi vidékein, 1835-ben került sor a kolumbiai kávé első exportjára. Körülbelül 2500 zsák kávét küldtek az Egyesült Államokba a mai venezuelai határ közelében fekvő Cúcuta keleti kikötőjéből. A nemzetközi árupiac robbanásszerű fejlődésével a kávétermelés elterjedt a központokban és a nyugati megyékben, például Cundinamarcában és Antioquia északnyugati régiójában, ahol a Finca Naya birtok volt.

A világgazdaság 1850-1857-ben az eddigi legnagyobb fellendülésébe lépett, és az Új-Granadai Köztársaság leggazdagabb földbirtokosai tudták, hogy gyorsan ki kell használniuk a szélesre nyílt piac előnyeit. Meglehetősen spekulatív módon, sokan kockáztatták, hogy mely árucikkek lesznek a legjövedelmezőbbek. A dohány és a kinin voltak a korai favoritok, gazdagságot hozva azoknak, akik hittek bennük, és hamarosan a finom bőrök és a szarvasmarha is óriási növekedést tett lehetővé az országban. Egy ideig minden jól ment, de a befektetések nem konszolidált jellege instabil mezőgazdasághoz vezetett, így a végső összeomlás elkerülhetetlen volt. A nemzetközi árak csökkentek, és az említett iparágak termelése zuhant.

A kolumbiai kávépiac 1863-as megalakulása után hasonló módon növekedett, és a 19. század utolsó negyedében a vad spekuláció táplálta a növekedést. Az 1850-es évek korábbi hóbortos terményeivel ellentétben a kávé megbízható termény lett, ami lehetővé tette az exportbevételek folyamatos növekedését. Más növények termesztésének gyorsabb forgalma mindenütt jelenvalóvá tette őket a nemzetközi piacon, de a kávé továbbra is keresett árucikk volt, és a lassabb termesztési arányok miatt a piac más országokkal szemben kisebb volt a konkurencia. A 20. század elején a köztársaság évente 600 000 zsák kávét exportált, ami kevesebb mint 25 év alatt 900%-os növekedést jelentett. Ezt a növekedést kezdetben a Bogotához kötődő gazdag magánszemélyek tulajdonában lévő nagy ültetvények, később pedig a jövedelmező nemzetközi banki körforgás segítette elő. A kávé immár Kolumbia legfontosabb nyersanyaga és a régió geopolitikai stabilitásának központi eleme volt.

Ez háborút jelentett

Kolumbia a 19. század folyamán politikai nehézségekkel küzdött, a Spanyolországtól való 1819-es függetlenné válásától kezdve egészen az ezeréves háború csúcspontjáig. Az 1899-1902-es konfliktus több mint 120 000 emberéletet követelt, beárnyékolva egy új korszak hajnalát, és a kávé kulcsszerepet játszott a harcokban.

Miután a korrupciós vádak beszennyezték az uralkodó konzervatív pártot, világossá vált, hogy a tervezett demokratikus folyamatok kudarcot vallottak. A hatalom elvesztésén felbátorodva a Liberális Párt heves konfrontációt indított. Amikor 100 év alatt kitört a negyedik polgárháború, Kolumbia földjei ismét válságba kerültek, és a nagy kávézók tulajdonosai veszélyes helyzetbe kerültek. A konfliktus előtt ezek a földbirtokosok szó szerint vagyonokat fektettek a kávétermelésbe, de a háború alatt képtelenek voltak ugyanolyan szinten fenntartani a földjeiket. Elvesztették a külföldi finanszírozáshoz való hozzáférésüket, ami monopóliumot biztosított számukra, és ezzel együtt a régóta fennálló előnyüket az elszegényedett kisgazdákkal szemben. Mivel a nagybirtokosok már nem engedhették meg maguknak, hogy ültetvényeiket jó állapotban tartsák, Santander és Észak-Santander válságba került, amelyet hamarosan Antioquia és Cundinamarca is követett.

A kistermelői kávétermelők növekedése az 1870-es évek közepén kezdődött, nagyrészt az önellátásra való törekvés részeként. A hagyományos gazdálkodási módszerek miatt a földek nagy része nem tudta évről évre fenntartani a termést a túlzottan elterjedt kaszáló és égető mezőgazdaság miatt. A kávé vonzó és intenzív mezőgazdasági alternatívát jelentett. Ahogy a kiskereskedő farmerek a kávé felé fordultak, a fellendülő nemzetközi piac hatása reményt adott a jólét új korszakára. A vidéki társadalmi identitás összetétele örökre meg fog változni, mivel a gazdaság kolosszális kereskedelmi növekedést kapott, ami viszont növelte a földek értékét. A kisvállalkozások soha nem látott ütemben kezdtek fejlődni, és ezzel együtt a független gazdálkodók új társadalmi státusza is. A külföldről finanszírozott földbirtokosok hirtelen azt tapasztalták, hogy befolyásuk csökken, és amikor 1899-ben kitört az erőszak, az exportadók és a terményeik elértéktelenedése temette őket. A kávé ára jelentősen csökkent, és csak 1910-ben állt helyre teljesen. Ez az időszak korlátozottan hatott a kisparasztokra, mivel a parasztságtól való hirtelen felemelkedést tapasztalták. Még ezek a történelmileg alacsony kávéárak is hatalmas javulást jelentettek a korábbi átlagjövedelmükhöz képest.

Miközben az Új Granadai korszak régi kapitalistái elbuktak, a kisbirtokosok agglomerációja lehetővé tette, hogy a kávé gazdasága kiterjedjen az újonnan gyarmatosított nyugat-kolumbiai hegyvidéki területekre. Ez lehetőséget adott a kistermelőknek, hogy szakmaként és társadalmi osztályként egyesüljenek, és jövőjüket a kávétermesztés számára tökéletes tájra építsék. Marco Palacios, a híres történész, az El café en Colombia, 1850-1970: una historia económica, social y política című könyv szerzője kijelentette, hogy ez nem "a kapitalista tábor elleni támadás" volt, hanem az egész állam társadalmi és gazdasági szerkezetének átszervezése. Ezt a nézetet tiszteletben tartják, és a történettudomány, a mezőgazdaság és konkrétan a kávétermelés területén is visszhangra talált a tudósok körében. Különösen, hogy a Bogotához erősen kötődő emberek sokéves uralma után végre lehetővé vált a "többféle kisajátítási és elosztási rendszer békés egymás mellett élése" (Fernando Estrada, 2011, The Paths of Coffee: A kávé rövid gazdaságtörténete Kolumbiában).

A heves zavargások időszakában az országot 67 év alatt hétszer nevezték át, a mezőgazdasági szerencsejátékok a régi gazdagság nagy részét elpusztították, és a lakosság száma 2 millióról 5 millióra ugrott. Ezekben a viharos időkben a kávé a túlélés szimbólumává vált, egy olyan termény, amely még évekig jutalmazza az elkötelezett termesztőket.

A kolumbiai kávékereskedelem 1730 és 1902 közötti fejlődése óriási változásokat idézett elő, amikor a nyugtalan ország a bizonytalan 20. század elé nézett. Bár a jövő bizonytalan volt, a kávé a világ második legnagyobb kávétermelőjének gazdasági fejlődésének egyik fő hajtóerejévé vált.

A jelenlegi

Kolumbia a világ egyik legjobb kávétermelőjének számít. Jelenleg a harmadik legsikeresebb kávéexportőr, a 2018-ra vonatkozó becslések szerint 13,3 millió zsák kávét szállítanak majd az év során. A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) jelentése szerint egy szabványos zsák kávé súlya 60 kg (132 font), ami Kolumbia idei kávétermelését 798 millió kilóra (1,76 milliárd font) prognosztizálja. Csak Brazília és Vietnam termel több kávét a világ koffeinfanatikusai számára.

Kolumbia 600 000 kávétermelője gondosan termeszti a világ arabica kávéjának több mint 12%-át, és a közelmúltban újra fellendülőben van, miután a közösséget súlyosan érintette az éghajlatváltozás. A 2000-es évek közepén Kolumbia könnyedén termelt évi 12 millió zsákot, de a rossz körülményekkel való megbirkózás nehézségei miatt 2010-ben 9 millió zsák alá csökkent a termés. Az éghajlatváltozás jelentős nehézségeket okozhat a kávétermesztésben, mivel a Coffea arabica faj meglehetősen speciális körülményeket igényel a növekedéshez. A csapadékmennyiség 25%-os növekedése és az elmúlt négy évtizedben folyamatosan emelkedő hőmérséklet miatt a helyi termelőknek meg kell tanulniuk alkalmazkodni és meg kell védeniük értékes terményüket.

Az ásványi üzemanyagok, például az olaj és a kőolaj után a kávé a kolumbiai állam legnagyobb exportcikke. A legendás bab az összes export 7%-át teszi ki. Nem meglepő módon az Egyesült Államok a legnagyobb vásárló (43%), Japán, Németország, Belgium és Kanada pedig a kolumbiai kávé további 31%-át veszi fel.

Igen, a 2,5 milliárd dolláros kávéipar sikeres, de Kolumbia még mindig messze van az 1992-es szédítő magasságoktól, amikor rekordévben 17 000 000 zsákot exportáltak. Ez a jelentős visszaesés lehetővé tette, hogy a vietnami piac először előzze meg Kolumbiát, de valami drasztikus dologra lesz szükség ahhoz, hogy az ázsiai ország visszanyerje a dél-amerikaiak által élvezett minőségi hírnevét.